Kr. u. 50 körüli alapításakor a város a Colonia Claudia Savariensium, azaz a savariaiak Claudiusi Coloniája nevet kapta. Savaria méltóságát Plinius feljegyzései, a megőrződött római sírkövek, oltárok és más feliratok igazolják, melyek a városról, mint Pannónia fontos polgárjogú településéről tanúskodnak.      A közel 2000 éves Szombathely ­ az antik Savaria ­ története egyedülálló,

hiszen ez az egyetlen város Magyarországon ( és a Kárpát-medencében is), amely megalapítása óta mind a mai napig lakott település. Fontos kereskedelmi út volt az őskori eredetu Borostyánkő-út, amely mellett Savaria jelentősége és ismertsége ­ elsősorban híres szülötte, Szent Márton nyomán ­ mindig töretlen volt. Dicső korszakát követően település jelentősége hosszú évszázadokon át háttérbe szorult, hajdanvolt szerepét csak a XVI. század végén szerezte vissza.

Hol volt, hol nem volt - Savaria, az isteni Claudius városa,

     A mindennapokban, amikor sietve szaladunk át a városon, ritkán jut eszünkbe, vajon milyen is lehetett egykor az aszfalt-érrendszer helyén, úgy kétezer éve, a Pannon főváros árkádjai alatt élni. Lábunk alatt, házaink alapjaiban, a mélyben egy elfeledett város alussza álmát. Bármerre ásunk, csatornázunk, egy hajdan volt Savariába ütközünk, a hivatásos történetmesélőkön kívül azonban csak kevesen ismerik a kövek titkát, az elfeledett kort.

Valahogy így kezdődött...
     Kezdetben pannon törzsek és kelták lakták ezt a vidéket, mígnem az Alpokalját i. e. 12-8 körül a Római Birodalom be nem kebelezte. Savaria egy római katonai táborból lett virágzó nagyvárossá, az első polgárok a XV. Apollinaris legio leszerelt veteránjai voltak. Az alapító a félkegyelműnek gúnyolt Claudius császár (i.sz 41-54), aki Krisztus után 50-ben a róla elnevezett települést (Colonia Claudia Savariát) a római jog szerinti legmagasabb ranggal ruházta fel. Savaria Pannónia központja lett, majd Pannonia Superior vallási székhelye. Fontosságát a harmadik századi átszervezések után is megőrizte, itt székelt Pannonia Prima tartomány polgári közigazgatásának vezetője, a praeses.

Többnyire itáliai származásúak laktak itt
     Az ókori Savaria városában úgy 6-8 ezren élhettek, majd háromszor-négyszer többen, mint akár a középkorban vagy később, a 18. században. A tényleges lakosok száma még ennél is magasabb lehetett, hiszen egy részük a városfalakon túl, vidéken élt. A colonia polgárainak többségét a XV. Legió veteránjainak leszármazottai, valamint észak-itáliai kereskedők és vállalkozók tették ki. A bennszülöttek szinte kivétel nélkül a nyugati részre, a nehezebben művelhető területekre szorultak. Az itáliai származású savariaiak latinul beszéltek, vallási és kulturális szokásaikat évszázadokon át megőrizték.

A városalapító Claudius császár      Tiberius C. Drusus Germanicus római császár Drusus és Antonia házasságából született Lugdunumban (Lyon), Kr. e. 10-ben. A sokat betegeskedő és gyönge elméjűnek tartott gyermeket a császári család, Augustus és Tiberius is mellőzték. Teljes visszavonultságban szabadosok és nők körében nőtt fel, idejét irodalmi és történeti tanulmányoknak szentelte. Hamarosan kora egyik legműveltebb embereként tartották számon. Caligula megtette ugyan konzullá, azonban ő is gyötörte, és csak szánalomból nem gyilkoltatta meg.      Bohózatba illő jelenet közepette választották később császárrá. Caligula meggyilkolásának hírére (i.sz. 41-ben) Claudius félelmében egy függöny mögé rejtőzött, ám a pretoriánusok végigkutatva a császári palotát végül ráakadtak. Diadalmenetben a kaszárnyába kisérték és császárrá kiáltották ki.      Claudius uralkodása első éveiben rácáfolt a negatív előítéletekre, mérsékelt politikájával ismét felélesztette az emberek császárságba vetett bizalmát. A felségsértési törvényeket eltörölte, a szenátussal szemben előzékenységet tanúsított, a szegény polgárokon segített. Rómában új vízvezetéket (aqua Claudia) építtetett, az ostiai kikötőt helyreállította, a fucini tavat lecsapoltatta. Hadvezérei Mauretaniából római provinciát csináltak, és megkezdték Britannia meghódítását. Beolvasztotta a birodalomba Marokkót, Trákiát, Ausztria és a Dunántúl területeit.      Első felesége, Plautia Urgulanilla kicsapongásaival keserítette meg életét, ráadásul gyilkosság alapos gyanújába is keveredett. Fiuk, Drusus egy torkában megakadt gyümölcs miatt kiskorában meghalt. Leányuk, Claudia éhhalálra ítéltetett, miután kiderült, hogy anyja házasságtörő kapcsolatából született. Claudius elvált, azonban másodszorra sem választott különbül, ismét egy heves vérű menyecske, Messalina került a házhoz. Az asszony megszülte Octaviát és Britannicust. Mialatt a kormányzás fokozatosan a feleség és a vele szövetkező, igen befolyásos Narcissus kezébe került, ő tudományos kérdésekkel foglalkozott. Három új betűt talált fel, továbbá görög nyelven megírta Karthago történetét, és egy önéletrajzot szerkesztett latin nyelven.      Messalina odáig merészkedett, hogy Claudius távollétében szabályos házassági szertartás keretében hozzáment egy Silvius nevű előkelőhöz. Claudius Narcissus biztatására végül megölette csapodár asszonyát. Harmadik felesége, unokahúga, Agrippina szintén hamar hatalmába kerítette, s rábírta, hogy fiát, Nerót adoptálja, és saját fia helyett őt jelölje ki utódjául. Miután Agrippina elérte célját, a császárt 54. október 13-án megmérgeztette. Felhasznált irodalom: Kiss Gábor, Tóth Endre, Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria - Szombathely története Buócz Terézia, Cserényi Vajk, Medgyes Magdolna: A Rómaiak városa Savaria Kertész István: Híres, hírhedt római császárok

Claudius városa
     A város alapításakor, a szakrális rítus szerint a terület határait körbeszántották. (Közös igába fogtak egy bikát és egy tehenet, ekét kötöttek utánuk, és azzal szántották fel az eljövendő város határait.) A colonia területét és a hozzá tartozó territoriumot meghatározott rend szerint osztották fel. Egy-egy birtoktest, ahol a polgárok gazdálkodhattak, körülbelül 50-100 hektár lehetett. Egy részüket leszerelt katonák, a többit a helyben maradt kelta őslakosság kapta.

Körzővel és vonalzóval megrajzolt utcák és terek
     Mérnöki precizitással tervezték meg a település alaprajzát, határozták meg az utcák vonalát és a legfontosabb középületek helyeit. Az ókori belvárost a régészek a mai Deák Ferenc utca, Perint patak, Légszeszgyár utca és a Gyöngyös által határolt területre teszik. Savaria központjának, a fórumnak a pontos helyét azonban még ma is találgatják, valószínűleg a Széchenyi utca és a Berzsenyi Dániel tér körzetében lehetett. Itt kereszteződtek a város tengelyét képező főutcák, körülötte álltak a szakrális és igazgatási épületek, a hivatalok, a templomok, a közfürdők és a helytartói palota.

Az Óperint utca környékén állhatott a császárkultusz központja
     A császárkultusz főbb színterei, és a hozzá kapcsolódó épületek a város határában, a Perint patak nyugati oldalán (a Körmendi, a Kálvária és az Óperint utca környékén) álltak. A császárkultusz szertartásainak az ünnepi játékok is nélkülözhetetlen velejárói voltak. A colonia színházát Szent Quirinus szenvedéstörténetéből is ismerjük, a püspököt itt, a mai Szent István parkban ítélték halálra. A színház pontos helye a Kálvária templom mellett még ma is látható, egy félkör alakú mélyedést kell keresnünk. Nézőterének kőpadjai állítólag még a 19. század nyolcvanas éveiben is láthatóak voltak.

A római polgárok összkomfortos belvárosi házai
     A lakóépületek zárt rendben, az utcákkal határolt tömbökben épültek fel. A házak belsejében kisebb udvarokat hagytak, nyitott kertekre azonban már akkor sem volt lehetőség. A lakóházak kicsiny ablakokkal, egyébként zárt falfelületekkel néztek az utcákra. Az egyhangú tűzfalakat esetenként árkádsorokkal törték meg.
     Az átlagos utcák 5-6 méter szélesek voltak, a lakótömböket keskeny mellékutcák, esetenként alig 2-3 méter széles sikátorok osztották meg. Az úttestet kavicsos alapozásra lerakott bazaltlapok alkották, amelyeket élükre állított bazaltkövek szegélyeztek. A bazaltburkolat alatt szennyvízcsatornák, házi lefolyók és vízelnyelők vezettek. (A csatornák belmagassága átlagosan 160 cm, volt és közel 1 méter szélesek voltak.)
     A lakóházak komfortját mi is megirigyelhetnénk. A Kőszegi hegyek forrásaiból, gondosan megépített vízvezetékeken szállították az ivóvizet. Hihetetlennek tűnik, de a víz a csatornákon keresztül valamennyi középületbe és lakóházba eljutott. A szennyvíz elvezetéséről is gondoskodtak, ennek csatornarendszere valószínűleg összefüggött a mesterségesen létrehozott Gyöngyös patakkal is. A lakóhelyiségek fűtése padlón keresztül történt, a légcsatornák a falakat is melegítették.
     A falfelületeket előszeretettel festették színesre, ritkábban festményekkel díszítették, a padlót pedig különféle burkolatokkal, olykor színes mozaikokkal fedték. A padlóburkolat közül a leggyakoribb a terazzo volt, amely habarcsba szórt kis tégladarabokból és téglaporból készült. A városi építkezéshez a Felsőcsatár és Cák környékén bányászott, jellegzetesen erezett, zöldes színű követ használták. Az épületeket nagyméretű, vastag cserepekkel fedték.

A városfalakon túl dolgoztak az iparosok
     A korai várost árkok, földsáncok és palánkrendszerek védték. Később kőfallal vették körbe, a főutaknál pedig kapukat építettek. A település ezen túl is tovább épült. A kivezető főutak mentén egyszerűbb, gerendavázas szerkezetű, agyaggal tapasztott falú házak és gazdasági épületek álltak. A városfalakon túl dolgoztak az iparosok és a kézművesek, a műhelyek szakmák szerint csoportosultak. Savariában a legjelentősebb a fazekasipar volt. Az ásatások tanúsága szerint a például a Romkert és a Petőfi Sándor utca között, illetve a Perinttől nyugatra eső területen, közvetlenül a város szélén edényégető kemencék működtek. Edények mellett iparszerűen gyártották itt a mécseseket, lepénysütő mintákat és az épületkerámiákat.

A halottakat kezdetben máglyákon égették el
     A városfalakon túl, a délre fekvő főút mentén a második század végétől épülhettek fel a keleti vallások templomai, például az Isis szentély. Bár az egyiptomi eredetű kultuszt és szertartásait a római állam befogadta, a szentély mégis a város területen kívül állhatott.
A rómaiak törvényeik szellemében szintén a városfalakon túl, a beépítetlen területeken, az utak mentén temetkeztek. A jómódúak kriptákat, családi sírhelyeket építettek, a szegények egyszerű urnákban helyezték el a hamvakat. A 3. század elejéig a halottakat máglyán égették el, később viszont fokozatosan áttértek a temetkezésre. Erre a célra a városból kivezető Borostyánkő út körzetét használták. Márvány, mészkő vagy homokkő szarkofágba, épített téglasírba, vagy egyszerűen sírgödörbe helyezték halottaikat. Az elhunyt mellé, társadalmi helyzetétől függően, áldozati edényeket, mécseseket, ékszereket, illatszeres üvegeket és egyéb használati tárgyakat helyeztek.

     Savariában a római kultúra a 430-as évekig, a hunok támadásáig maradhatott fenn. Az ókori városról, az előttünk járók, a hétköznapok tógás embereinek mindennapjairól viszont a mai polgár már (vagy még) alig tudhat valamit(eddig Savaria területének körülbelül öt százalékát tárták fel). A leírásokból, a leletekből, fal- és csatornamaradványok tucatjaiból azonban így, törmelékesen is egy izgalmas, négy évszázadon keresztül virágzó pannon-itáliai városkép rajzolódik ki.

/Forrás: http://www.savariakarneval.hu/ /