X.

Kora volt még. A madarak csiripeltek. A nap nem sütött át a lombokon.

Hamarosan kiértek egy tisztásra, ahol egy tiszta kis tó volt. A vize nem volt hideg, ezért úgy döntöttek, hogy megfürödnek benne. Jucc kis idő múlva viszont már fázni kezdett a vízben, ezért kiült a fűbe közvetlenül a víz szélére. Aztán eszébe jutott hogy már napok óta nem használta az inhalátorát, és odament a táskájához megkeresni.

    Marcinak hírtelen az az érzése támadt hogy nincsenek egyedül. Idegesen kapkodta a fejét ide- oda. Aztán az egyik fa árnyékában hírtelen megcsillant valami fényes tárgy, ami Jucc irányába mutatott. Nem gondolkozott, hírtelen kifutott a vízből, és rohant . Aztán a tárgy már a levegőben röpült, mikor Marci Juci elé ugrott, a földre lökte. Ebben a pillanatban megtántorodott, majd a szemei kimeredtek, a szájából vér kezdett csöpögni. Lépett egyet előre, aztán újabb csattanás, ismét megtántorodott. Juci csak nézte, de nem tudta felfogni, hogy mi történik. Aztán Marci hírtelen térdre rogyott. Juci csak ekkor vette észre a hátából kiálló két fejszét. Marci nagyon vérzett. Testén görcsös remegés lett úrrá, mozogni már nem bírt!

- Miért kellett ezt tenned? – zokogott Jucc! – Nem halhatsz meg! Az lehetetlen hogy te meghalj!

- Impossible is nothing… Megmondtam! Amíg én élek, addig neked senki sem árthat!

Azzal lehúnyta a szemét, és többé nem nyitotta ki! Barki úr csak most vették észre hogy mi történ. Azonnal rohant, de már nem tehetett érte semmit. Nem tudta felfogni az eseményeket, olyan gyorsan történt minden.

- Hogy történt? – kérdezte meg Gábor.

- Engem mentett meg. Nem neki kéne most itt feküdnie, hanem nekem. Ezt a két fejszét nekem szánták, de ő elém ugrott, és miattam halt meg!

Barki úr valószínüleg nem fogta fel a dolgokat, vagy ismét sokkot kapott. Megállt két méterre Marcitól, és csak bámulta. Nem ment közelebb. Nem akarta tudomásul venni hogy a legjobb barátját épp most ölték meg.

Juci még mindig Marci kezét szorította, nem akarta elengedni. Gábor  megfogta a két fejszét, óvatosan kihúzta Marci hátából, aztán behajította őket a folyóba. Aztán Juci hírtelen megszólalt!

- Ne temessük el a földbe! Nekem azt mondta az egyik nap, ha meghalna, nem akar a földben feküdni, inkább bízzuk a testét a folyó sodrására. – alig bírta végigmondani, mert a sírástól már teljesen kiszáradt a szája.

     Juci előszedte az egyik takaróját, majd óvatosan ráhelyezték Marci testét. Ezen a kezdetleges hordágyon vitték a folyó leggyorsabb szakaszához. Rövid út volt, mégis nehéznek találták, mert Marci szép szál ember volt. Majd találtak kettő fatörzset, akkorát, amit ha összekötöztek, pont ráfért Marci. Levonszolták magukkal a parta. Takaróstul ráfektették Marcit a kis „tutaj”-ra, amelyen az utolsó útjára bocsájtották. Összehajtogatták a kedvenc pólóját, és a feje alá tették párna gyanánt. Szomorú szívvel útjára bocsájtották a koporsó tutajt; ott feküdt rajta Marci; nyugodtan, békésen siklott lefelé az árral, mígnem már fekete pont volt csak az aranyló fényben, majd hírtelen eltűnt. A vízesés elnyelte örökre, nem láthatja többé a szüleit, nem edzhet hajnalokban, többé már senki sem fog éjfél után vidáman belépni MAD_Fire néven a trefortra. Nem lesz aki bárkinek szívesen és önzetlenül a segítségét nyújtsa. Mindig életvidám volt, és az életnek csak a szép dolgait vette észre. A jelmondata a lehetetlen nem létezik volt ( Impossible is nothing ), mindig a jelennek élt. Nélküle minden üres lett. Barki úr és Jucc még sokáig álltak a folyó partján.

- Már csak ketten maradtunk! – mondta Gábor. – Remélem én leszek a következő, mert épp elég volt három barátomat eltemetni, többet nem akarok!

- Én meg azt remélem hogy ez csak egy rémálom, amiből mindjárt fölébredek, és ha átrohanok Marcihoz, Berthez meg Tomihoz, akkor otthon vannak, és semmi bajuk! – zokogott Jucc.

-  50% esély van rá, hogy most én következem, és nem látok menekvést! Most már én is azt mondom, hogy nincs értelme tovább mennünk, mert hiába az izzasztó út nap mint nap, ha úgyis meghalunk, akkor mi értelme? – Barki úr teljesen föladta a reményt.

- Baromság! Nem, és megint csak nem! Nem fogunk meghalni, továbbmegyünk, és lesz ami lesz. De nem hal meg egyikőnk sem. Majd felváltva őrködünk éjjel, nappal is óvatosabbak leszünk. Soha sem szabad föladni a reményt! A Marcinak igaza van, Impossible is nothing!

Tehát minden rendben lesz, csak nagyon oda kell figyelnünk mindenre!

- Jó hogy ennyire optimista vagy, valamikor még én is optimistán láttam a dolgokat, de most már nem tudom!

- Nem érdekel! Most szépen felkelsz a földről, összepakolunk, és tovább megyünk, és nincs vita! Összepakolták a holmikat, majd rövidesen folytatták az utat…

XI.

A folyó medre itt valamivel az ösvény alatt húzódott. Lemásztak hát, és elindultak, át a medren. Meglepetésükre fekete pocsolyákra leltek, amelyeket fentről csörgedező gyér vizű erecskék tápláltak. A környékén a növényzet durva, torz, szomorú volt, az életéért küzdött. A folyó túloldalán kövekbe kapaszkodó csenevész bokrokat, durva szálú, szürke sziklával birkózó fűcsomókat, a köveket belepő aszott zuzmót; s mindenütt görcsös, kusza, elterpeszkedő tüskebokrokat láttak. Némelyiknek hosszú hegyes tüskéi voltak, némelyiknek kampós tövisei, élesek, mint a kés.

Nyári, aszott levelek csüngtek róluk, surrogtak-zörögtek a szomorú szélben.

Szürke vagy sötétbarna, vagy éppen fekete, vörös foltot viselő legyek röpködtek és csíptek; a fák között éhes szúnyogok felhői táncoltak-kavarogtak.

- A szúnyogriasztó spray itt semmit sem ér – mondta Jucc, miközben vadul csapkodott maga körül. Már két napja járják ezt a borzalmas utat, ahol csak bogarak, hőség, és bűz van.

     Végül aztán Gábor nem bírta tovább. Még leereszkedtek egy keskeny, nem nagyon meredek vízmosáson, de attól még messze voltak, hogy akár csak meglássák is az utolsó hegyvonulatot, ami után már a városok vannak.

- Le kell pihennünk, Jucc – mondta Gábor -, s ha tudunk aludjunk egyet.

Körülnézett az elbúrjánzott tájon, de egy zúgot sem látott, ahová bezúzódhattak volna. Végül fáradtan bekucorodtak a tüskebokrok függönye mögé, amely egy alacsony szikláról csüngött alá. Üldögéltek, s ettek, ami Marci útravalójából Jucc batyujában még megmaradt.

- Azt hiszem úgy este tíz felé járhat az idő – mondta Jucc.

Jucc fölsóhajtott, s mielőtt még Gábor mondhatott volna valamit, már aludt is. Gábor még nem tudott aludni. Látta, hogy egy hegyes sziklacsúcs fölött, magasan fönn, a felhőrongyok közül fehér csillag kandikál ki egy pillanatra. Szépsége szíven ütötte, ahogy a borzalmas erdőből föltekintett; visszatért belé a remény. Mert mint tiszta és hideg fénysugár döfött belé a gondolat, hogy a félelem végső soron csak múló kicsiség: a fény és a szépség túl van azon, hogy elérhetné. Most egy pillanatra leszakadt róla a maga, sőt Jucc sorsa miatt érzett aggodalom. Rájött hogy már nem az a srác aki még másfél héttel ezelőtt beszállt az autóba. Megkomolyodott, és belátta hogy milyen fontos érték az élet, és hogy minden napjáért hálát kell adnia, és nem szabad elvesztegetnie minden kicsinységre. Visszamászott az ágak alá, odaheveredett Jucc mellé, s minden félelmet félretéve mély és zavartalan álomba merült.

Egyszerre ébredtek, Gábor majdhogynem friss lett, új napra kész; de Jucc felsóhajtott. Álma szorongós volt: tűzzel álmodott, ébredése nem hozott enyhülést. Nem tudták hány óra, azt sem, hogy mennyit alhattak; de ettek egy falatot, ittak egy kortyot, s továbbmentek a vízmosáson, amíg csak ki nem bukkantak egy kőszakadással borított meredek hegyoldalon.

     Hamarosan rájöttek, hogy lehetetlen leereszkedi ezen az oldalon, ahol nemhogy ösvény nincsen, de a haladást unos-untalan mély szakadékok gátolják. Végül hát kénytelenek voltak visszamenni a vízmosáson, ahol fölkapaszkodtak, megint csak a völgyben keresni utat. Keserves egy út volt, mert nem mertek átvágni a túloldalra, a nyugati oldalon húzódó ösvényre.

- Na most mit csináljunk? Nincs sok lehetőség. Vagy visszafordulunk, vagy „hegyet mászunk”. - mondta Jucc.

- Nem tudom. Most már én is tanácstalan vagyok.

    Egyszer csak Jucc fura hangokra figyelt fel, ami a fa lomjai közül jött.

Egyre csak a fák lombját fürkészte, de látni nem látott semmit, csak azt érzékelte hogy valami fucsa mozgás van. Egy belső hang azt súgta neki, hogy veszélyben vannak, nagy veszélyben. Lassan odahajolt a Gáborhoz, és halkan megszólalt!

- Nagyon figyelj! Azt hiszem valaki a fák lombjai között figyel minket, és mivel nem nagyon valószínű hogy Tarzan a majomember az, ezért szerintem Skeleton666.

- Mi??? Hol? Én nem hallok semmit!

- Maradj csöndben, és fülelj! Az előbb még a lélegzetét is hallottam, zihálva vette a levegőt, mintha ki lenne fáradva! Úgy néz ki, hogy őt is megviselte a nagy meleg!

     Egymás mellett álltak egy ideig, mikor Gábor is érezni vélte valakinek a jelenlétét. A szíve gyorsan vert, a tenyere izzadt. Nem tudta mit tehetnének, mert Skeleton666 bárhol megbújhatott. Körülnézett, de nem talált menekülési utat. Be lettek kerítve.

Juccnak mivel más ötlete nem volt, hírtelen végigfeküdt a földön, kezit széttárta, és a fák lombjait fürkészte. Majd hangosan kiabálni kezdett:

- Tudjuk hogy itt vagy Skeleton666! Tessék, itt vagyok, nyugodtan ölj meg. Nem szerzem meg azt az örömet, hogy bújócskát játszom veled. Nem fogok menekülni előled.

- Jucc kelj fel azonnal! Elment az eszed???

      Jucc nem mozdult, nem volt hajlandó fölkelni, ezért Gábor fölrángatta. Ebben a pillanatban a hátuk mögött egy tompa huppanást hallottak…

Skeleton666 ott állt előttük, kezében kötél volt. Lerántotta a fejéről a csukját, majd Jucc, és Gábor felé rohant…

XII.

A levelek alig érezhetően megrezzentek, és valahonnan nagyon messziről madarak csiripelése hallatszott. A hajnal előtti hűvös óra már a vége felé járt. Tomi kinyította a szemét, majd körülnézett. A hálózsákban teljesen kiizzadt. Odament az ablakhoz, kitárta majd körülnézett.

- Á.. csak egy rossz álom volt. Nincs jelentősége. Bíztos Juci meséje volt

rám ilyen hatással. Azzal felöltözött, és lement a tóhoz.

    A nap besütött az ablakon. Lassan mindenki fölébredt, Tomi is visszaérkezett. Leültek a konyhában és elkészítették a reggelit.

- Jól aludtatok? – szólalt meg elsőként Bert.

- Jajám! Mint a bunda! Volt benne egykét pikáns rész is! J - vigyorgott Barki úr!

- Wow! J …amúgy én is jól aludtam!

- Hát én meg nem! – mondta Tomi. Jucc! Soha többé nem mesélsz nekem rémtörténeteket!

- Miért? – vigyorgott  Marci.

- Csak elég brutális álmom volt! Egy gyílkossal, aki mint mellesleg a végén kiderült Balu volt, megölt majdnem mindenkit! Szörnyű volt!

Gábor! Mi a helyzet a Laptop-al? Működőképes az erdőben?
- Hogyanmá? Dehogy! Egy az hogy lemerült, a másik, hogy nincs itt térerő.

- Akkor megnyugodtam!

- De miért? Mit álmodtál? – kiváncsiskodott Bert.

- Szóval, az úgy volt, hogy….

      Tomi elmesélte az egész story-t a többieknek, akik hitetlenkedve hallgatták végig!

- Balu tényleg nem százas mindig, de hogy mint egy duvad ránktámadjon, …hát az már elég durva. Lehetetlen.

- Impossible is nothing, barátaim! – mondta Márton, és nevetett.

- Jucc… simán írhatnál belőle egy jó kis rémtörténetet! – mondta Gábor!

- Tényleg, nem is rossz ötlet! Na majd egyszer, ha lesz rá időm!:)

A nyaralás gyorsan, vidám hangulatban tellett el. Nem maradhattak ki az éjszakai rémisztgetések, egymás összekenése fogkrémmel, a lábak összekötözése, finom ételek készítése, a hatalmas beszélgetések, és nevetések. Utolsó nap kitakarították a házat, majd összepakoltak, és azon az úton ahol jöttek, visszamentek. Néhány óra alatt elérték az autót, majd másnap már otthon voltak. Életük egyik legkedvesebb élménye volt ez a két hét, amit sohasem felejtettek el.

De még azt ők sem tudhatták hogy bár a nyáron minden rendben lesz, a suliban már kevésbé…

*** VÉGE ***

írta: Oláh Judit                                                         

Szombathely,