Users

(film version)

Ezt a történetet a trefis barátaimnak írtam: Barki úr, Marci, Digitel, Bert! Rólatok is szól! Remélem tetszeni fog! J

Főszereplők:

-@the_freshmaker ( Barki Gábor )

-@MAD_Fire ( Németh Marci )

-@Digitel_RSE ( Vass Tomi )

-%Bertoldi-14 ( Németh Bertold )

-@Jucyika ( Oláh Jucc )

( A főszereplők élő emberek, de a történet az a fantázia szüleménye. Valós alapja ezen kívül nincs! )

I.

   A friss kora nyári levegő betölti az egész helyiséget. Az ablakok tárva-nyitva vannak az egész városban. Mindenki örül, hogy végre itt van a jó idő! Az iskolákban már nincs tanítás, ez az utolsó hét. Idén is sokan mennek táborba, vagy a baráti körök nyaralni! Történetünk főszereplői is egy baráti körbe tartoznak, és idén nyáron úgy döntöttek hogy vízpart helyett inkább a hegyekbe mennek 2 hétre nyaralni. Az iskolában ők alkotják a kisebb elit réteget, akiket a többiek csak úgy emlegetnek, Users! Hogy miért is? Minden nap este interneten beszélgetnek egy saját szobában, és nagyon nehéz bekerülni ebbe a kis „család”-ba! Négy fiú, és egy lány tartozik ide!

    A család legfiatalabb tagja Bertold, neten Bertoldi-14! Mániákusan vonzódik a biciklikhez, főként a BMX-hez. Nyaralni épphogy elengedték, mert legutóbb mikor a szülei nem voltak otthon, házibulit tartott, meghívott 50 embert, és a rendőrség csendháborításért bevitte a fél bandát! A ház állapotáról már ne is beszéljünk.. Mint ahol a forgószél söpört végig. Mindent meg tud csinálni, lehet rá számítani bármiben.

   A család következő tagja Barki úr, de neten csak the_freshmaker. Ő szervezi többnyire a közös programokat, a család feje.

Vele vigyázni kell, mert hírtelen haragú és sértődékeny, de azért lehet vele bánni J Szeret fotózni, és jó is benne. Talán fényképész lesz.

Szereti a természetet, az ő nyaralójukba mennek nyaralni. A legjobb haverja a Marci, és neki mindent megbocsájt. Sokszor filozofál, és elmerül a gondolataiba.

   Marci…hát igen. Ő egy tipikus szépfiú, a család Casanovája.

A nickje mindent elárul róla : MAD_Fire azt hiszem nem kell megmagyaráznom JEgésséges humora van, bár néha túlzásba viszi. A filmezés a nagy szenvedélye, nemhiába. Az apja híres rendező. A suliba neki van a legjobb mocija. Névnapjára az apjától Harley Davidson-t kapott. De nem szállt el magától, egyszerű srác.

   Tomi, vagyis Digitel_RSE ő a tipikus pesszimista ember. Ezt az is igazolja hogy a kedvencei a katasztrófafilmek. Ő vezette be a családba Bertoldot, és mindenki hozzá fordul tanácsért. Nem szereti az igazságtalanságot, és nagyon segítőkész. Örül hogy végre együtt mennek nyaralni, és főleg hogy nem vízpart mellé. Kiválóan ért minden műszaki cikkhez…még a végén egy zseni lesz belőle J

   Juci, vagy a nick-es nevén Jucyika, a család egyedüli lány tagja, és ő a legidősebb, bár ez Tomi szerint nem látszik meg rajta. Imád táncolni, a jó társaságot, imád beszélgetni, írni, és színészkedni. Minden rosszban megpróbálja a jót meglátni, eléggé pozitív az életfelfogása.

Ő az, aki bárkit jó kedvre tud deríteni. De ha rájön nagyritkán a depis időszaka, akkor Isten irgalmazzon annak aki felidegesíti!!! J

    Hol is tartottam? Ja..igen. Jövő héten indulnak nyaralni a hegyekbe. Barki úrnak van ott egy nyaralója, valahol az erdőben. Hangulatos kis faház. Az embert kirázza a hideg még akkor is ha csak nappal jár arra.

A főútról nyílik egy kis ösvény, amin ha az ember elindul, 20 perc elteltével érkezik meg a faházhoz. Itt már nagyon rég járt ember. A gazok szinte teljesen benőtték a környéket. Amerre csak nézel vastagon pókhálós minden. A ház még elég jó állapotban van, 3 helyiség található benne, egy nappali, egy konyha, és egy hálószoba. A háztól 100 méterre van egy kis hegyi tó, ott lehet fürdeni, az udvaron van a budi.

II.

Egy héttel később:

    A friss hegyi levegő beáramlik az autó lehúzott ablakain. A hátsó ülésen alvó Marci, Barki úr, és Juci arra ébrednek hogy  a volánnál ülő Tomit éppen Bert szídja:

- Látod én megmondtam hogy nem erre kellett volna lefordulnod, hanem a másik irányba, de te sose figyelsz arra amit mondok.

- Mert te olyan okos vagy, ugye? Akkor gyere cseréljünk helyet, aztán majd te vezetsz.

- Nagyon jól tudod, hogy nincsen még meg a jogsim. De ha rám hallgattál volna, most nem lennénk ekkora szarba. Komolyan mondom még szarógép is jobban odafigyel rám, mint te.

   Juci idegesen felül az ülésben és előrehajol Berthez. Nagyon ideges, mert nem tudta kialudni magát az éjjel, és most fölébresztették:

- Mi a fene van megint? Miért ordibáltok?

- Na, vajon miért? Drága Tomikának köszönhetően eltévedtünk.

- Jaj, most fogd csak rám, de a térkép akkor is ebbe az irányba mutatta az utat.

- A FAX essen rátok… ha egyszerűen olyan szerencsétlenek vagytok hogy még egy térképhez sem értetek, miért nem keltettétek föl a Marcit? Ő profi az ilyenbe. Tudod mit? Állj meg itt az út szélén, én fölkeltem a Marciékat, aztán majd meglátjuk hogy mi legyen…

- Nem kell fölébresztened, ilyen zajban nem lehetett aludni. Bert! Add csak ide azt a térképet, had nézzem meg.

- Nos? Ugye hogy nekem volt igazam, hogy Tomi rossz helyen fordult le…

- Hát…el kell hogy vegyem a kedved, de egyikőtöknek sincs igaza. Ez a térkép már 10 éve készült, és azóta itt minden megváltozott.

- Akkor most mi legyen? Forduljak vissza?

- Várj egy picit!... Barki úr! Ugye elhoztad a Laptopod?

- Aham. Miért?

- Figy! Akkor a neten keresünk egy térképet, és letöltjük, aztán minden rendben

- Marci, te vagy az ész! J

- Ugye? J

    Néhány perc elteltével újra elindulnak és rövidesen megtalálják az utat. Barki úr azonnal felismeri, bár már nagyon régen járt erre! Az autóval itt már csak nehezen tudnak közlekedni, és egy idő után már egyáltalán nem tudtak kocsival tovább menni, és egy tisztás után gyalog folytatták tovább az utat.

Mindenféle furcsa lények is élnek az Erdő mélyén meg a túlsó oldalán

-mondta Barki úr-, legalábbis így hallottam, habár eddig még egyet se láttam. De valami ösvénycsinálónak lennie kell a sűrűben. Valahányszor idejön az ember, mindig talál friss csapásokat: csak az a furcsa, hogy sohasem ugyanott: folyton változik a helyük. Nem messzire ettől a tisztástól van egy elég széles ösvény, illetve, régebben megvolt, amely a

Forrás-tisztáshoz vezet, onnan pedig nagyjából arrafelé, amerre mi igyekszünk, keletre és egy kicsit északra. Ezt az utat szeretném most megtalálni.

    Elhagyták a tisztást, és átgyalogoltak a széles horpadáson. Ennek túlsó szélétől egy alig kivehető ösvény vezetett az erdőhöz, száz-egynéhány lépésnyire az autótól: de mihelyt beért a fák alá, nyomban elenyészett. Ahogy visszanéztek, a sűrűsödő fatörzsek közt még látták az autó vonalait. Maguk előtt is csak fatörzseket láttak, minden elképzelhető nagyságban és formában: egyeneset és hajlottat, sudárat és megdőltet, tömzsit és karcsút, simát és göcsörtöset: a kérge mindegyiknek zöld vagy szürke volt a mohától meg a nyálkás és szakállas kúszónövényektől. A jókedvét csak Juci őrizte meg, többé-kevésbé. – Hát akkor indulj előre, keresd meg azt az ösvényt! Tomi mint mindig megint aggódni kezdett. – El ne veszítsük egymást, és jól jegyezzétek meg, hogy melyik irányból indultunk el!

    Elindultak valamerre a fák közt, óvatosan emelgették a lábukat, a sok tekergős, összefonódott gyökeret kerülgetve. A terep kitartóan emelkedett, és minnél messzebbre jutottak, annál magasabbnak, sötétebbnek és sűrűbbnek látszottak a fák. Nem hallatszott semmi, csak

egy-egy  vízcsöpp koppanása a mozdulatlan levelek közül. Az ágak közt egyelőre nem volt tapasztalható semmiféle suttogás, vagy mozgolódás, nekik mégis olyan érzésük támadt, hogy rosszallóan, ellenszenvvel, sőt már-már ellenségesen figyelik őket. Ez az érzés egyre erősebb lett; végül már azon kapták magukat, hogy állandóan felfelé pislognak vagy hátrafele nézegetnek, mintha valami orvtámadástól tartanának.

   Az ösvény még mindig nem akart megkerülni, a fák meg folyton az útjukba álltak, mintegy szándékosan. Tomi egyszerre csak úgy érezte, hogy nem bírja tovább, és váratlanul felkiáltott. –Én megmondtam előre hogy ez lesz! Itt fogunk meghalni ebbe az erdőbe!

   A többiek riadtan megálltak; de a kiáltás elhalt, mintha felfogná valami vastag, tompító függöny. Az erdő nem válaszolt, se visszhanggal, se máshogy, de mintha még zsúfoltabb és éberebb lett volna, mint addig.

   - Én a te helyedben nem kiabálnék - mondta Marci. – Használni nem használ, de ártani árthat.

   Barki úrnak kétségei támadtak, hogy egyáltalán át lehet-e jutni, és hogy jól tette-e, amikor a többieket magával hozta ebbe a förtelmes erdőbe. Jobbra-balra nézelődött: már nem nagyon tudta, merre forduljon.

Bert észrevette ezt. – Elég hamar sikerült eltévedned – mondta.

De abban a pillanatban Barki úr megkönnyebbülten füttyentett egyet, és előremutatott.

   - Ilyen mázlit! – mondta. – Az ott előttünk a Forrás-tisztás ( legalábbis remélem ), de az odavezető ösvény, úgy látszik, elköltözött!

   Ahogy továbbmentek, egyre világosabb lett. Hírtelen kiértek a fák közül, és egy nagy, kör alakú térségen találták magukat. Fölöttük tiszta és kék volt az ég, ami meglepetésként hatott rájuk, hiszen az erdő boltozata alatt nem látták sem a delelő napot, sem a köd eloszlását.

De a nap azért még nem járt olyan magasan, hogy sugarai a tisztásra hulljanak: csak a fák koronáját tudta bearanyozni. A tisztás peremén teltebbek és zöldebbek voltak a levelek, a lomb majdnem tömör kerítést alkotott. Belül már nem nőttek fák, csak durva szálú fű és sok magas növény: hosszú szárú, sápadt bürök és haraszt, hamuszínű, bolyhos magokat termő gyom, kapaszkodó csalán és bogáncs. Nyomasztó hely: mégis szívderítő, vidám kertnek tetszett az erdő sűrűje után.

   Tominak visszatért a bátorsága, és reménykedve pillantott fel a mindjobban világosodó égre. A tisztás szemközti oldalán megnyílt az erdő fala: egy jól kivehető ösvény vezetett tovább. Látták amint behatol a sűrűbe, itt-ott elég szélesen és fedetlenül, habár a fák néhol megint közelebb húzódtak hozzá, és beárnyékolták sötét lombozatukkal. Erre az ösvényre tértek rá. Még mindig felfelé kellett kapaszkodniuk, az útipoggyász egyre terhesebbé kezdett válni a kezükben, és a hátunkon. Most már sokkal gyorsabban haladtak, és sokkal jobb hangulatban.

   De egy idő múlva fullasztóan meleg lett. A fák megint közelebb nyomultak mindkét oldalon, és előre sem igen lehetett látni. Ha lehet, most még jobban érezték a vállukra nehezedő nagy súlyt, és fáradtságot. Akkora volt a csend, hogyha Marci belerúgott az avarba vagy néha megbotlott egy rejtett gyökérben, valósággal belesajdult a fülük. A levegő súlyos lett, fárasztó volt megformálni a szavakat. Közvetlenül a hátuk mögött valamelyik öreg fáról nagy csattanással az ösvényre zuhant egy vastag ág. Előttük a fák mintha összezárultak volna.

   Barki úrnak egyre nagyobb kő nyomta a szívét, és minnél tovább mentek, annál jobban bánta, hogy mégis kihívta maga ellen a fenyegető fákat. Már-már azon volt, hogy megáll, és azt javasolja, forduljanak vissza ( ha ugyan még lehetséges ), amikor egyszerre csak fordult a helyzet. Az ösvény nem emelkedett tovább, és egy jó darabon majdnem vízszintes maradt. A sötét fák félrehúzódtak, szinte egyenes utat hagytak az ösvénynek. Előttük, de azért még elég messzire, egy zöld dombtető látszott, fátlanul magasodott ki az erdő gyűrűjéből, akár egy kopasz fej. Az ösvény mintha egyenesen odatartott volna.

   Megint fürgébben haladtak előre: nagyszerű érzés volt, hogy legalább egy ideig kimászhatnak az erdő boltozata alól. Az ösvény lejteni kezdett, majd ismét emelkedni, és végül elérte a meredek domboldal alját. Itt búcsút mondott a fáknak, és beleolvadt a fűbe. Az erdő úgy nőtte körül a dombot, mint valami sűrű hajzat, amely hirtelen véget ér, s egy kör alakú, csupasz foltot hagy a koponya leborotvált közepén. A dombtetőre felérve megálltak, és körülnéztek. A levegő sugárzott a verőfényben, de párás volt, úgyhogy nem lehetett messzire ellátni. Közelebb szinte mindenütt szétoszlott már a köd; csak itt-ott maradt belőle valami az erdő horpadásaiban, dél felé pedig, egy mély hajlatból, amely az egész erdőt átszelte, úgy szállt fel, mintha gőz vagy fehéren gomolygó füst volna. Aztán megpillantották a völgyben a faház tetejét! Boldogan indultak neki a hátralevő útnak, és néhány perc múlva elérték a faházat.

III.

A kulcs hangosan kattant a zárban, majd kinyílott az ajtó! – Huh, hát itt lesz mit takarítani, és ez a kellemes penészillat… - mondta Bert.

Gyorsan lerakodták a cuccokat, megebédeltek, majd a ház elé leterítettek két takarót, és lefeküdtek rá. Mielőtt nekiálltak a ház rendbetételének pihenni akartak egy keveset.

- Remélem jól megjegyeztétek az útvonalat, mert 2 hét múlva ugyan arra kell visszamennünk – aggodalmaskodott Tomi.

- Ha idetaláltunk, visszafelé már gyerekjáték lesz – vigyorgott Marci.

Barki úr a gondolataiba merült, nem is nagyon figyelt a többiekre.

- Min gondolkozol annyira papóca? – bökte oldalba Juci.

- Mikor utoljára itt jártam, teljesen másképp nézett ki minden. A ház is nagyobbnak tűnt, mintha teljesen megváltozott volna a környék.

- Talán mert még kissrác voltál mikor utoljára itt jártál – tette hozzá Bert.

- Hát, igen. Mióta apu egyfolytában csak dolgozik, nem is voltunk itt.

Majdnem teljesen elfelejtettük ezt a helyet. Pedig kiskoromban rengeteget jártunk erre. Akkor még volt olyan autóút, ami egyenesen idevezetett a főútról. A ház környékén egy gaz sem nőtt, és csodálatos kilátás nyílott az egész erdőre! De nem akarok panaszkodni, mert ahhoz képest hogy 10 éve nem jártunk erre, még nagyon jó állapotban van a ház.

- Ha érdekel valakit a véleményem – szólt közbe Tomi – , én sokkal jobban örülök neki hogy ide jöttünk, mintha vízpart mellé mentünk volna. Itt legalább nincs dög meleg, és óriási nyüzsgés. Bár az idevezető út eléggé félelmetes volt.

   Kis idő elteltével mind az öten elaludtak, és késő délutánra járhatott az idő, mikor elsőként Marci ébredt fel. Úgy döntött hogy amíg a többiek alszanak, ő lemegy a kis tóhoz, és mártózik egyet. Elindult a tó felé, ami úgy 100 méterre lehetett a háztól. A tó egyik oldala félig a hegyoldal alatt volt, és egy kis vízesés zuhogott rá. A másik oldalán zöld pázsit zárta le. Gyönyörűbbnél -gyönyörűbb virágok nyílottak itt, a levegő éles, és friss volt, a víz kellemesen hűvös. A víznek kék színe volt, és kis halak úszkáltak benne. Egy ideig gyönyörködött a látványban, majd mártózott egyet.Mikor sötétedni kezdett, visszament a házhoz.

Nagy nyüzsgés fogadta. A házat addigra úgy kinyalták a többiek, mintha új lett volna. Elsőnek Bert vette észre: - Jéé, itt jön Buzimárton.

Hát te hol voltál, kössz hogy segítettél… Marci szarul érezte magát hogy nem segített nekik, ezért fölajánlotta hogy a vacsorát ő készíti el, aminek a többiek nagyon örültek. – Ésss, ha szabad megkérdezni, merre jártál?

- kíváncsiskodott Barki úr. – Lementem a kistóhoz egyet mártózni, és észre sem vettem, hogy elszállt az idő. – mentegetőzött. – Tényleg, ez nem is rossz ötlet, azt hiszem én is meglátogatom azt a tavacskát!

- lelkendezett Juci. – Te addig meg úgyis megfőzöd a vacsit.

   Azzal Juci el is tűnt a fák sűrűiben. – Nem kéne utánamenni valakinek?

- aggodalmaskodott Tomi. Ez mégiscsak egy erdő, nehogy még a végén eltévedjen, megaztán ha valami vadállat megtámadja nincs kitől segítséget kérnie. – Szerintem tud ő magára vigyázni Tomi – szólt közbe Barki úr – már nem kislány, ha meg valami történne, 100 méterre van innét és maghallanánk ha sikítozna.

   Ezen mindenki jót derült, aztán nekiálltak a vacsora elkészítéséhez. Tüzet raktak az udvaron, krumplit, és szalonnát sütöttek. A finom illatok hamar körbejárták a környéket. Nem tellt sok időbe, és Juci is visszajött: - Hm..de jó illatok vannak, mikor eszünk? – Akár már most is. – mondta Bert. – Hamar visszajöttél. Csak nem hideg volt a víz? – Hát, egy kicsit tényleg hideg volt, de inkább az éhség hozott vissza.

   Sötétedni kezd, a levegő egyre nyírkosabb. Mindannyian a tűz mellé kuporodtak. Vidám beszélgetésbe kezdtek, aztán Marci megkérte Jucit hogy mondjon egy történetet. – És milyent szeretnél hallani? – Valami ilyesztőt, és félelmeteset, hogy még Tomi se tudjon nyugodtan aludni.

- szólt közbe vigyorogva Bert. – Oké, van egy erdős storym. Az jó lesz?

- Na jó, ha végeztetek, szóljatok, mert én ezt nem hallgatom végig.

- mondta Barki úr. Azzal fölállt, és bement a házba. A többiek értetlenül néztek utána, majd Juci elkezdte:

    1886-ot írunk. Késő éjszaka van. Az erdő szélén él egy férfi a macskájával. – Na, ez is jól kezdődik. – szól közbe Tomi. – Tomi..csönd. Folytasd Jucc!

Tehát.. az erdő szélén él egy férfi a macskájával. Barátai nincsenek, az emberek félnek tőle. A ház már elég rozoga, és sokszor furcsa hangok szűrődnek ki. A falusiak csak suttogva beszélnek róla. A férfi csak egyszer, de már nagyon régen járt közöttük. Fekete gumicsizmát, fekete hosszú, és rongyos köpönyeget viselt. A haja hosszú, fekete, és csapzott volt. A szemébe lógott. A szeme furcsán csillogott. Az arcán a vonásai teljesen el voltak torzulva. A zsebében lánc csörrent meg időnként. Azóta senki sem látta. Ez 1860 körül történhetett.

A ház körül semmi növény nem élt meg. A faajtó már teljesen elkodhadt. Az ablakban a macska ül. Fekete hosszú szőre, és sárga szemei vannak.

Különös légkör járta át a helyiséget. A férfi az asztalnál készíti a vacsoráját, véreshurkát. Egy óvatlan pillanatban nem figyel oda, és mélyen megvágja a kezét, amiből a vér patakokban kezd kibugyogni. Néhány pillanat múlva már az egész asztalt elborítja. De a férfi csak áll, és a kezét nézi. Különös villanás fut át a szemén. A kezét a szájához emeli, a vért lenyalja róla, majd hangosat ordít! Az erdőben élő állatok rémülten rezzennek össze. Egy nászutas pár meghallotta, és gyorsan a ház irányába siettek. Kopogás nélkül benyítottak a férfihoz. Szörnyű látvány fogadta őket. A nő rosszul lett. A férje orvos volt, segíteni akart a férfinak, odament hozzá, de bárcsak ne tette volna… A férfi elmosolyodott, majd belevágta a fiatal orvos szemébe a kést, és jól megforgatta benne. A másik szemét pedig a körmeivel kikapta. Az orvos holtan esett össze. A férfi ránézett az ájult nőre, megfogta a fejszéjét, és kettéhasította a koponyáját. A vér sugárba fröccsent szét az egész helyiségben. A nő agyveleje a plafonról csöpögött. A férfi a kandallóba tette őket, és a tűz fölött megsütötte a véreshurkályát. Majd mikor nem figyelt oda, a macska ellopta a tányérjáról. A férfi agya teljesen elborult, kitekerte a macskája nyakát, kiszabkodta a bundáját, kettétörte a gerincét, majd teljes erejéből a falhoz vágta. Néhány perc elteltével döbbent rá, hogy mit is tett. A macska világ életében a hűséges társa volt, és most nincs többé. Ami a legrosszabb, hogy ő ölte meg. Kétségbeesésében melkason vágta magát a fejszével…

… 1950 van. Egy kedves család beköltözik egy erdő szélén levő elhagyatott házba. Az anya takarítja. Egy koszos késsel megvágja a kezét, amit a földön talált. Hírtelen furcsa fény fut át a szemén, és elmosolyodik. Sötét árnyak kúsznak be a falon, a vére felforrósodik majd behívja a házba a lányát…

- The end. Na, milyen volt?

- Huh, ebből tök jó filmet lehetne csinálni. Én lennék az operatőr, ti meg a szereplők. – mondta Marci.

- Én asszem inkább kimaradok belőle. Nekem ez is túl sok volt. – szólt közbe Tomi, majd felállt és bement Barki úr után.

- Nekem tetszett. Lehetek a gyílkos? – lelkendezett Bert.

     Leöntötték a tüzet, majd bementek a házba, és lefeküdtek aludni. Mialatt ők nyugovóra tértek, a hegyre ráült a sötét éjszaka; ködgomolyok úsztak a völgyekben és a folyóparton. A faház hangtalanul állt a sötétben. Tomi óvatosan kinyitotta az ajtót, és kikukucskált. Égető szükségletei támadtak. Már mindenki aludt. Egész nap gyűlt benne a félelem, és most nem bírt megpihenni vagy lefeküdni: valami fenyegetés bujkált a mozdulatlan éjszakai levegőben. Mialatt Tomi a szemét meresztgette a homályba, a fák alatt megmoccant egy fekete árnyék; a kerti ajtó önmagától kinyílt, aztán hangtalanul újra becsukódott. Tomit hatalmába kerítette a rettegés. Hátraugrott, és egy pillanatig reszketve állt a nappaliban. Aztán bezárta és elreteszelte az ajtót. Tudta hogy hiába is szólna bárkinek, nem hinnének neki. Ezért visszafeküdt az ágyába, és a fejére húzta a takarót.

    Egyre sűrűbb lett az éjszaka. Halk neszek hallatszottak: emberi láb tompa csoszogása a fasorban. A kerti kapunál megállt, és egy fekete alak jött be a kertbe: egy lopakodó árnyék a füvön. Először a bejárathoz ment, majd jobbra és balra a ház sarkaihoz; ott állt mozdulatlanul, mintha valamilyen kő árnyéka volna, s közben lassan telt-múlt az éjszaka. A ház és a csöndes fák mintha lélegzetüket visszafolytva várakoztak volna.

    A levelek alig érezhetően megrezzentek, és valahonnan nagyon messziről madarak csiripelése hallatszott. A hajnal előtti hűvös óra már a vége felé járt. Tomi kinyította a szemét, majd körülnézett. A hálózsákban teljesen kiizzadt. Odament az ablakhoz, kitárta majd körülnézett.

- Á.. csak egy rossz álom volt. Nincs jelentősége. Bíztos Juci meséje volt

rám ilyen hatással. Azzal felöltözött, és lement a tóhoz.