Miért van az, hogy mindig azt imádjuk,

Aki hűtlen, aki mást szeret,

Miért van az, hogy mindig arra várunk,

Mikor tudjuk hogy rajtunk nevet.

Miért van az, hogy fájó könnyet ejtünk

Ha esti szellő énekel.

S ha egy szebbet, jobbat találunk

Akkor sem feledjük suha el.

Nem érdemes sírni, az igazi könny ritka.

Mosollyal szenvedni, ez az élet titka.

Rajtad kívül nincsen senki, akit tudnék szeretni.

Emléked a szívemből nem lehet kitépni.

Ne haragudj, hogy én téged szeretlek,

Hisz arról az én szívem nem tehet.

Te vagy a reménység csillaga

Csillag nélkül, de sötét az éjszaka.

Ha mást szeretsz, én csendben elmegyek

Búcsúzom, akárhogy fáj, utadban nem leszek.

Légy boldog, mint a madár, mely lombok közt csicsereg

Legyen vidám életed, mint a tavaszi kikelet.

Ha igazán fontos neked a másik, engedd el,

Mert ha igazán fontos vagy neki, úgyis visszatér.

Ha meg nem tér vissza, akkor nem is érdemes bánkódni,

Mert NEM Ő volt AZ IGAZI!

Aki félve közeleg feléd

Aki néha rajtad felejti a szemét

Aki elkerül, de imád

Az szeret, de igazán.

Aki másokat ismer, okos.

Aki magát ismeri, bölcs.

Aki másokat legyőz, erős.

Aki önmagát legyőzi, hős.

Valaki veled álmodik,

Valaki veled szövi az élet vágyait.

Valaki szemében érted könny ragyog,

És ez a valaki én vagyok.

Szeretlek, de nem tudom hogyan közeledjek feléd,

De érzem, nagyon szerelmes vagyok beléd.

Tudom te engem sosem szeretnél,

Bennem mégis a vágy, és a remény él.