Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a   Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az 
érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért
valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:
-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
-Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!Így hát
megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát, a Szeretet
megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
-Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a
hajómon! A Vidámság is
elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.Hirtelen megszólalt egy hang: -Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
-Az IDŐ volt, mondta a Tudás.
-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
-"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"